Bennünk van a hatalom, és képes változásokat végrehajtani. Ami az Univerzumban mindent megteremtett, annak a hatalma áll mögötted. Csak nem vagy ennek tudatában.
A társadalom korlátozottra programoz minket
A társadalom arra programoz, hogy korlátozottan gondolkozzunk. Még az Isten fogalomra is az a program: ’Egy könyv ezt írja’, ’Egy neves személy ezt mondta’. Tudjuk tényleg, hogy ki Isten?
Arra vonatkozóan, hogy mi kik vagyunk a társadalom azt hiteti el velünk:hogy egók vagyunk, akik itt és itt lakunk, ilyen és ilyen végzettségünk, fokozataink vannak, vagy pl. azt állítják valakiről, hogy tanulatlan, unintelligens ember. De az vagyok, aminek programoztak?
Követők vagyunk, vagy eredeti gondolkozók?
Szeretünk követni másokat. Közülünk hányan igazán kreatívak, hányan akarnak kilépni a skatulyából, felfedezni, hogy kik vagyunk valójában, hogy Isten ki és mi a társadalom?
Az ilyeneket „eredeti gondolkozóknak” nevezzük és inspirálnak (pl. Gandhi vagy Mandela, de más nem híres emberek is, akik a normával és kondicionálással szembemennek és áttörik azokat. Tudjátok, hány embernek kellett elveszítenie egyetemi állását, mert felfedeztek egy addig ismeretlen elvet? A hivatalos orvoslás is milyen nehezen fogadja el az alternatív orvoslást. Pedig meg kell tennie, szüksége van rá.
Látjátok mennyire programozottak vagyunk, anélkül, hogy tudnánk? Hogy mivel táplál a média? Miket mondtak nekünk a szüleink, és nem is a saját hibájukból, mert nekik is azt mondták. Mikor akarunk áttörni és eredetien gondolkozni?
Mikor akarjuk egy igen kreatív módon feltárni, hogy kik vagyunk valójában és meglássuk a gondolkozás minden lehetőségét? Ezt akarom inspirálni ezekben a napokban. Nem azt kérem, hogy válasszátok azt, amit mondok nektek, hanem azt, hogy nyissátok ki az elméteket, hogy lássatok minden lehetőséget, és azután válasszatok. Hatalmatokban áll.
Tudd, hogy ki vagy
Gyakran elmondom a történetet a kis oroszlánról, aki birkák között nőtt fel és birkának hitte magát, amíg egy igazi oroszlánnal nem találkozott. Csak azután kezdett oroszlán-módjára ordítani.
Kérdőjelezd meg a status quo-t
Kérdőjelezzétek meg azt, amivel minden nap etetnek. A gondolkozás más lehetőségeit kell elérnetek. Tényleg nem tudod megváltoztatni az életedet és a sorsodat? Tényleg? Tényleg nincs más megoldás? Nem vagyunk tehetetlen lények! Annyi hatalommal ruháztak fel, amiről nem tudunk. Néha azért programoznak minket így, mert mi lenne, ha mind vezetők lennénk és nem követők?
De a társadalom megvilágosodása nő. Többé nem bolondíthat el minket. Tudatlan vakvezetők többé nem irányíthatnak. Rá kell ébredjünk, hogy kik vagyunk; tisztelnünk kell a hatalmat, amit hordozunk. Nemcsak az Univerzum hatalmas, mi is azok vagyunk. Ha a tűz szikrái vagyunk, akkor fényt és meleget hordozunk. És hatalmadat saját mélyedben megtapasztalhatod.
Merj különböző lenni
Én megtapintottam ezt a hatalmat. És szembe mentem a közvéleménnyel. És 39 éves koromban hivatalos állásomat elhagytam, és egy non-profit szervezetet alapítottam. Az állásokból nekünk 60-65 évesen kellene visszavonulnunk, és akkor haszontalanoknak érezzük magunkat. Elvileg az emberi élettartam 120-130 év, a gyakorlatban hány évesek vagyunk, amikor a hatvanas éveinkben haszontalannak érezzük magunkat? Azért halunk meg ilyen korán, mert így vagyunk programozva? Vagy gondolkozhatunk akár a 120 év kategóriájában és kiléphetünk a skatulyából?
Az Univerzum hatalmával bennünk megváltoztathatjuk az egészségi állapotunkat, gondolkozásmódunkat, érzelmi állapotainkat. És erősséget álmodhatunk, és nagy víziókat láthatunk, ha az Univerzum akaratához csatlakozunk, és meg is valósíthatjuk azokat. Ilyen hatalmat hordozunk.
A választás a tied
Hogy akartok élni? Programozottan, vagy szabadon? Élvezve az élet játszmáját, megértve szabályait és követve azokat – oroszlánként – szabadon? Ha ezt tudod tenni, akkor vehetsz részt a harmonikus világ együtt-teremtésében. Tapints be mélyen a hatalmadba, és használd a lehető legjobb módon.
Rendben van, hogy valaki nézeteit követed, ha megérted azt és sajátodnak tekinted, de csak azért, mert valakiről azt mondják, hogy nagy, azért még nem kell hinned neki. Nem kívánom, hogy elfogadjátok az elképzeléseimet. Ellenőrizzétek, vizsgáljátok meg, hogy tényleg igazak-e és akkor tegyétek magatokévá. Minden tudást így kell ellenőriznünk. Erről szól a szabadság, a saját hatalmunk.
English