„Ahova megérkeztem, oda szeretnélek titeket átvezetni.” (Sri Vasudeva)
A 40 napos vonulás célja: a tudatosság magasabb szintre való helyezése.
Sri Vasudeva 1978. március 25.-május 5. nagyjelentőségű szellemi élmények hatására érte el a teljes megvilágosodás állapotát. A 40 napos teljes átalakulási folyamatában megtapasztalta a finom energiamezők létezését és hatásait, mely szélesre tárta egész lényét és elvezette Őt a feltétel nélküli szeretet mély állapotába.
„Ehhez alapvetően szükséges, hogy a helyes tudást elszántan keressük, és erős legyen bennünk a vágy annak megtalálására. A szükséges eszközök ugyanis rendelkezésünkre állnak. Az Univerzum egy tanító iskola, minden történéséből tanulhatunk. És ha „jó tanulók” vagyunk, az elvezethet a szabadságba. A felteendő kérdés most az, hogy: Jó tanuló vagyok-e, illetve az akarok-e lenni?
Amikor az energia kegyelemből és saját erőfeszítéseidből elérkezik az Ajna csakrába, lesz egy pont, miután mindig veled marad. Ha ráfigyelsz, ott találod, és megérzed, hogy minden pillanatban egy nagyobb hatalommal vagy kapcsolatban.
Eltávolodva attól a gondolattól, hogy ”Egy nagy hatalom támogat engem” átalakul benned az érzés „Én vagyok az a hatalom”. A hatalom áttevődik, mintha az Univerzum azt mondaná: „Ez vagy Te. Te és Én egyek vagyunk”. Ez az átalakulás engem „a magam mesterévé és a világ szolgájává tett”.
Úgy hiszem, mindenki elérheti ezt. Bár énnekem 40 napig vissza kellett vonulnom, hogy megértsem az átmenetet, most, hogy érzem és meg tudom magyarázni, segíteni tudok Nektek.
Spirituális energiáimat ma holisztikusan használom az emberiség felemelésére. Ez lett az ajándéka annak a tudatosságnak, amit 1978-ban megkaptam:
Most magam mesterének és a világ szolgájának érzem magam. Aki nem koldulni, hanem adni akar. Álmom, hogy az emberek, akik részt vesznek a 40-napos visszavonuláson a legmagasabb szintű tudást kapják meg, ahogy én is azt kaptam annakidején.’ (Sri Vasudeva)
A 2009-es elvonulás tanításainak témái
Angol