Egy részünk mindig objektíven figyeli a tapasztalatainkat, még akkor is, ha ezt észre sem vesszük, csak az események sodrásában élünk. A spirituális úton viszont a tanú-én működése egyre jobban tudatosul. Helytelen tanács, hogy ne legyél olyan öntudatos, inkább legyél spontán. A spontaneitás egy magasabb tudatszint jellemzője. A tanú-én (végső állapotában a Self-tudat) nem gyengeség, hanem erő. „Nekem is erősségemmé lett, tapasztalom, hogy alakíthatom az eseményeket. A tanú-énem figyeli és irányítja az éneklésemet is. Társalgás során szintén a tanú-énem figyel, a helyénvaló szavak pedig maguktól áradnak. Úgyis szokták ezt az állapotot megnevezni, hogy a „Zónában” vagyunk, mintegy pilótaként figyeljük az elénk táruló tájakat. Én első indiai utamkor tapasztaltam meg először azt az állapotot, hogy a magasabb tudatszint aktiválódásakor az ének, tánc, beszéd, mozgás, mind mintegy maguktól történtek.”

Meditációdban te is tudatosítsd, hogy a magasrendű megfigyelő éned az igazi spiritualitásod.

Bennünk tulajdonképpen van egy figyelő és egy végrehajtó-cselekvő lény. Figyelmünk minél koncentráltabb, cselekvésünk annál erőfeszítés mentesebbé válik. A kitágult tudatosságban intuitíven megérzed, hogy minden pillanatban mit kell cselekedned. A tanú-én, ha magas szinten van, harmonikusan követi a felső akaratot és érzékeli a magasabb erőket. Azok mintegy viszik magukkal az egész figyelő és cselekvő lényedet.

Meditációs gyakorlásaitokban, amikor légzéseteket figyelitek, mantrátokat ismétlitek, igyekezzetek azokat egy különvált térből figyelni, ahol nem cselekszel, és idővel megtapasztalod, hogy a szó mintegy magától ismétlődik benned.

Én, amikor vezetem meditációitokat, igyekezlek átvinni titeket ebbe a térbe.

Beszéltünk már a tanú-én különböző állapotairól. A Shiva-szútra ezt írja:

Jagrat svapna susupta vhede

turiya abhoga sambhavat.

A tanú-én az éber, álmodó vagy a mélyalvás állapotában időzik. Az állandó tanú-tudatosság pedig már elragadtatott, extatikus állapot. Tudnunk kell, hogy nagy álomban is érhet minket mély, spirituális tapasztalás (1)

Kérnünk kell, hogy legyünk álmunkban éberebbek! Elnyomott érzéseink, emlékeink is gyógyulhatnak álmunkban, elhalt lelkekkel is találkozhatunk. A mély alvásból pedig többnyire azzal a boldog tudattal ébredünk, hogy jó volt ott lenni. A tudat megmarad, a tudat örökké létezik. Az egész Univerzum is átmehet a mély alvás állapotába, majd impulzusai hatására ismét felébred.

Kívánom, hogy eljussál az erőfeszítés-nélküli tér „Zónájának” elragadtatottságába.

Hivatkozás: (1) Sri Vasudeva koronacsakra megnyílása álomban történt.

Részlet Sri Vasudeva (2007. évi 40 napos elvonulás) tanításaiból.

Fordította: dr. Szász Ilma

Comments are closed.